Kétségkívül 2016 volt eddigi életem egyik legnehezebb éve, ugyanakkor még soha nem változtam és tanultam ennyit 12 hónap alatt, mint most. Érdekes dolog az, hogy akiről mondjuk 3 hónapja még úgy gondoltad, ő a nagybetűs Ő, ma már csak egy újabb idegen arc a Manchester belvárosában hömpölygő tömegben, s hogy egyes barátságok milyen elképesztő módon meg tudnak szilárdulni a több ezer kilométeres távolság ellenére is. Vagy mennyire másképp gondolkodsz dolgokról most, mint egy éve januárban.

Emlékszem az idei évnek tulajdonképpen semmi nélkül indultam neki. Épp egy húzós csetepaté kellős közepén kapálóztam pontosan egy éve miközben igyekeztem rendezni a pénzügyi helyzetem, na meg persze a magánéletem. Aztán minden hirtelen fordulatot vett, elköltöztem Peterboroughból, új, nagyszerű emberekkel ismerkedtem meg, elkezdtem megalapozni későbbi életem, beszerezni papírokat amikre szükségem volt, buliztam, jól éreztem magam. 2016 szélsőséges év volt számomra: nem volt középút, volt amikor nagyon elengedtem magam és szimplán csak élveztem a pillanatot, de sokszor volt, hogy a depresszió, magány és elveszettség érzése voltak az egyetlen dolgok, amiket képesnek véltem érezni.
Változott a zenei ízlésem, az életkörülményeim, a lehetőségeim, az emberek körülöttem. Egyszóval minden. De tudjátok mire vagyok a legbüszkébb? Még egyetlen olyan pillanata sem volt az életemnek, amire fájdalmasan azt mondhatnám, bár soha ne történt volna meg, s szerintem ez az ami tükrözi, én tényleg nem csak próbálom de többnyire aszerint is élem az életem amit gondolok/mondok másoknak magamról. Talán ebben változtam a legtöbbet. Ma már nem igazán foglalkoztat ki, mit mondd rólam vagy épp mikor ítélik el a tetteim. Rájöttem, hogy akármit is teszek, nem tudok mindenkinek megfelelni, holott éppen ez a cél lebegett a szemem előtt régebben. Nem vagyok naiv, de megtanultam bízni nemcsak másokban, de a saját megérzéseimben is. Már nem igyekszek lenyűgözni másokat, hanem azt figyelem ők mennyi energiát fektetnek a köztünk lévő kapcsolatba. S végezetül, ami az év legnagyobb tanulsága, egyben tudom, hogy az egyik legnagyobb klisé is: az élet minden percéért hálásnak kell lennünk, szeretni még azt a keveset is amink van és tudni, bízni, hogy az élet ténylegesen értünk történik, ha hagyjuk végre megtörténni. A legnagyobb merészség egyes helyzetekben, amikor egyszerűen csak rábízzuk magunkat a sorsra, Istenre, univerzumra vagy szimplán csak a következő pillanatra, kinek mi tetszik.

Az én mottóm 2017-re nem más, mint ez az idézet az egyik általa legnagyobbra tartott embertől a világon:

You create your own universe as you go along. The stronger your imagination, the more variegated your universe. When you leave off dreaming, the universe ceases to exist.

Mindenkinek sikerekben, boldogságban, barátokban, családban és jólétben gazdag új évet kívánok! Nektek megvan már a mottótok?